Üdvözlünk a Párbeszéd a zenéről sorozat blogján

Ha egyetemista vagy és szereted a zenét, itt a helyed!


Bemutatkozó film

Dr. Chikán Attila ajánlása


A Mezítlábas Zenészek két koncertjén vettem részt a Rajk László Szakkollégiumban a Párbeszéd a zenéről sorozat keretében.
Igen, résztvettem, és nem egyszerűen közönségnek éreztem magam. Ahogyan közöttünk ültek, nemcsak remek zenélésük ragadott magával, hanem az a természetes közvetlenség is, amivel tehetségükkel megajándékoztak bennünket. Az ilyen élmények segítik, hogy a művészetet életünk részének érezzük, s elszakadva a hétköznapi ügyektől átadjuk magunkat a tiszta emberi érzelmeknek.
Bárcsak sok alkalmunk lenne, s nemcsak nekünk, hanem minden erre fogékony közösségnek, hogy élvezzük muzsikájukat, s átéljük mindazt a szép érzelmet és gondolatot, amelyet keltenek bennünk.

Dr. Chikán Attila

akadémikus, egyetemi tanár
a Rajk László Szakkollégium elnöke

DR. SURJÁN PÉTER AJÁNLÁSA


„…A Párbeszéd a zenéről koncertsorozat 2011. április 28-án mutatkozott be az ELTE Bolyai Kollégiumban, a Természettudományi Kar és az Informatikai Kar tehetséggondozó szakkollégiumában. A kollégistákat nagyon megfogta az előadók zenei frissessége, őszintesége és természetessége. A kamarazenei műveket a muzsikusok irányított improvizációs szakaszokkal kötötték össze, melyek során a kollégisták színes kártyák felmutatásával, menet közben tudták befolyásolni az aktuálisan hangzó zene stílusát. A diákok boldogan kapcsolódtak be a folyamatba, és a koncertet követő beszélgetésen is aktívan résztvettek. A mai világban rendkívül nagy szükségét érzem az ilyen jellegű kezdeményezéseknek, munkájukat messzemenően támogatom…”

Dr. Surján Péter

egyetemi tanár
az ELTE Bolyai Kollégium igazgatója


Mi ez?

A Párbeszéd a zenéről nem más, mint egy koncertsorozat egyetemi szakkollégiumokban.

Ez a blog követi, hogy
hol jártunk legutóbb, mi történt velünk... és lehetőséget ad, hogy megoszd a gondolataidat másokkal...


Mi a cél?

A cél, hogy a közösen átélt koncertek szabad, őszinte kommunikációt teremtsenek a kollégiumokba látogató művészek és az egyetemisták között és hogy ezek az élmények erősítsék a diákok művészet iránti elkötelezettségét.

Hol vannak a koncertek és mikor?

A koncertek egyetemi szakkollégiumokban zajlanak. A sorozat első koncertje 2011. február 17-én hangzott el a Rajk László Szakkollégiumban. A 2011-es tavaszi félévben a sorozat –támogatás hiányában- önkéntes alapon zajlott és három budapesti kollégiumot vont be.
2011. szeptembertől a sorozat budapesti támogatója az OTP Bank és ennek köszönhetően mostanáig a Rajk László, a Társadalomelméleti, az ELTE Bolyai, az Eötvös és a Lengyel Gyula BGF Szakkollégiumokban tudott a projekt elindulni.
A 2011/12-es tanévben a Bethlen Alap támogatásával sikerül megvalósítani, hogy a projekt határon túli egyetemistákhoz is eljuthasson, így a kolozsvári egyetem hallgatóihoz, a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégiumba látogatnak el a művészek három alkalommal.



Kik vagyunk?


A projektet a Magyar Zeneművészeti Alapítvány és a Mezítlábas Zenészek Művészcsoport hozta létre.
További együttműködő partnerünk a Blueport Nemzetközi Jazz Alapítvány.





A diákok tollából

Kovács Bertalan (Bolyai Szakkollégium)
Kovács Bertalan vagyok, az ELTE TTK kémia szakának harmadéves hallgatója.
Nagy örömömre szolgált, hogy részt vehettem a Mezítlábas Zenészek koncertjén a Bolyai kollégiumban. Talán nem is a megfelelő szót használtam, hiszen egy koncerten többnyire nagy távolság van az előadó és a közönség között, amely gyakran nehézzé teszi számomra, hogy azonosulni tudjak az előadóval.
Ezek a fiatal művészek viszont közvetlenül a kollégisták közé ülve zenéltek, teljesen természetes és szívből jövő módon; mintha ezzel nem is a munkájukat gyakorolnák, hanem csak saját kedvtelésből játszanának. A műsor közben volt egy-két olyan pont ahol a zene vérmérsékletét, tempóját a kollégisták utasításának megfelelően változtatták. Az előadás végén pedig egy hosszú és gyümölcsöző párbeszéd kezdődött arról, hogy mind a művészek, mind pedig a kollégisták hogyan állnak hozzá a zenéhez mint művészethez. Azt hiszem, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy csökkenjen bennünk az a távolságérzet, ami gyakran elválaszt minket az előadóművészektől. Jó volt nem csak hallani, hanem a saját szemünkkel is látni, hogy a zene iránti lelkes szeretetben igazából nincs is köztünk olyan nagy különbség, mint gondoltuk.
Bízom benne, hogy a Párbeszéd a zenéről sorozat folytatódni tud a Bolyai Kollégiumban.

Németh Bálint (Társadalomelméleti Kollégium)

21 éves kommunikáció szakos hallgató vagyok a Budapesti Corvinus Egyetemen. A Mezítlábas Zenészek Párbeszéd a zenéről sorozatát azért tartom izgalmas vállalkozásnak, mert megkérdőjelezi a hangversenytermekből ránk ragadt viselkedéskultúra természetességét. Értékteremtőnek pedig azért, mert a koncert koncepciója és bensőséges hangulata olyan kaput nyitott ki köztük és közöttünk, mely kiváló platformként szolgál a kortárs zene megismerésére és befogadására. Különösen mély benyomást hagyott bennem a koncertet követő kötetlen beszélgetés, ami során lehetőségünk nyílt a koncert hallgatása során felmerült gondolatok és észrevételek megbeszélésére. A mezítlábasok és köztünk egy olyan intim párbeszéd alakult ki, ami nemcsak, hogy lerombolta sztereotípiáimat a klasszikus előadóművészekről, hanem újraértelmezte bennem a művész és a közönség kapcsolatát.
Molnár Tímea (Rajk László Szakkollégium)

24 éves vagyok, jelenleg végzős hallgató a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok szakán.
Korábban kevés pozitív emlékem volt komolyzenei koncertekkel. 2010 nyarán egy fesztiválon láttam először a Mezítlábas Zenészeket színpadon, ami egy felejthetetlen élmény volt. Az egész közeg, amelyet a zenészek mind a műsor közben, mind a műsort követő beszélgetésben teremtettek a hallgatókat egyfajta aktív közönséggé varázsolta. Akkor azt éreztem, hogy főleg egy zeneileg magasan képzett közönségben létezhet ez a kapcsolat.

Később a szakkollégiumban elindult Párbeszéd a zenéről koncertsorozat arról győzött meg, hogy a zenéről beszélni nem csak a kották ismeretében lehet. A kollégium történetében egyedülálló lehetőség támadt arra, hogy komolyzenei koncertet éljünk át és bizonyos esetekben részesévé is váljunk egy-egy improvizációnak. A koncertekre népes közönség gyűlt össze, amely a zenészek által teremtett egyedülálló hangulatban teljesen atértékelte a zenéhez való kapcsolatát. Mind a koncert, mind az azt követő beszélgetések olyan kultúrált, aktív szórakozási és művelődési lehetőséget kínálnak a kollégistáknak, ami hiányt pótol es reményeim szerint trendet formál a jövő magyar közgazdászai, üzletemberei, társadalomtudósai es egyéb közönsége körében.
Tabajdi Eszter (20 éves,ELTE Társadalomtudományi Kar,szociológia (BA) szakos hallgató)

„A "Made in China" című darabot én a Társadalomelméleti Kollégiumban láttam. A darab nagyon megfogott, magával ragadott. A szürke hétköznapokat megszínesítette.Nagyon tetszett, ahogy a darabot felépítették és ahogy a monológ és a zene egymásba fonódva megalkotta a darabot.A történet, amit elmeséltek sem mindennapi volt. Nagyon elgondolkodtatott és ennek következtében még 2 nappal a darab után is ezeken járt az agyam. Szóval így röviden: zseniálisan összehozott és megalkotott darabot láthattam akkor, ami nagyon nagy pluszt adott. Bántam volna, ha nem megyek el.”
Gyulavári Pál (Semmelweis Egyetem PhD-hallgató,biokémikus)

Több helyről is tudomást szereztem a Párbeszéd a zenéről szakkollégiumi koncertsorozatról, valamint a Mezítlábas Zenészek fellépéseiről, így három koncertjükön is volt szerencsém részt venni. Meglepő volt, hogy milyen otthonosan, profin mozognak a legkülönfélébb stílusokban: a klasszikus zenétől a legmodernebb, kortárs kísérleti irányzatokig.A Rajk László Szakkollégiumban tartott utóbbi koncertjük volt számomra a legemlékezetesebb -a zenészek –némi technika és költészet segítségével- bevonták a hallgatóságot is a zenélésbe, VALÓDI interaktív előadást tartva.Van némi betekintésem a hazai kortárs zenei életbe, és szerintem a Mezítlábas Zenészek egészen egyedülálló színfoltot képviselnek ezzel a projekttel. Kíváncsian várom a Párbeszéd a zenéről sorozat következő koncertjeit!"